Nem világított – csak a hold,
Istenem! Milyen szép éjszaka volt!
Nem hallatszott semmi sem,
Nem látott minket senki meg.
Csak az éjszaka halk zaja,
És a boldog szerelem dala.
Ők hallottak, ők láttak,
De nem szóltak a világnak.
Ám egyszer csak betört a
Boldogtalanság mindenhova,
És a szép álmok eltűntek
Gyorsan - nesztelen - tova.
Mert ahol a sötétség bujkál,
Ott a bánat mohón dúskál.
S bár az örök sötétségben
Szerelmünk csillagfénye
Lassan, kicsit megkopott,
De azért álmában még
A régi, szerelemtől éhes -
fényes ragyogásról álmodott.

2006.02.21.