Torz mosolyú, gonosz felhők gyűlnek
Tombol, fúj a szél a sűrű fák fölött,
Az ég alján baljósan, vigyorogva ülnek,
S lám, az égbolt is szürkébe öltözött.

Friss eső illatát hozza a tavaszi szél,
Majd sűrű cseppekben kopog a házfalon,
Fülembe suttogva, zenélve mesél,
Míg fájdalomkönnyek peregnek arcomon.

Álmodozva rólad - szívem megremeg,
S lelkem szerelmesen, mohón felidéz,
Hogy rég hosszú útra mentél – már dereng,
De még sokszor kínoz – az emléklidérc.

Bár ajkad hallgat, s már nem szól a szád,
Ám szerelmes szavad még fülembe cseng,
S a tavaszi esőben éneked vár rám,
És még sokáig – nagyon messzire zeng.

2006. május 30.