Haldokló szerelmünk – már alig-alig él,
Szívünk a koporsójánál sír, zokog,
Látod? – kihűlt, vele halt a szenvedély,
Vidám arcáról is lehervadt a mosoly.

De ha akarnánk, feltámadna tán még,
Hisz tétován haboz a szerelem árnya,
Lám - a régmúlt, átélt gyönyör is ott él,
De már utolsókat lüktet égő vágya.

Testünkben izzik még a parázs, a villám,
Hisz rég összefutnak életünk útjai,
S bár elmerengünk a múlt csodás titkán,

De már nem rezdülnek bennünk húrjai.
Elhagyni téged, erőm soha nem lesz,
Így maradok a síró - nevető vesztes.


2006. június 21.