Tavasszal ültettem a szerelem magját,
Kertemben neveltem, őrizve, vigyázva,
Olyan sokáig nem is hallhattam hangját,
Pedig álltam mellette, éjjel vigyázba.

A szomját oltottam minden lázas este,
Óvtam tűző naptól, rohanó, vad széltől,
Ajkán kívánságát mámorosan lestem,
S úsztunk mindketten az izzó szenvedélytől.

Kincsem mindenki bámulta és csodálta,
Messze párja nem volt, sehol sem a földön,
Ám jött egy fekete felhő, megirigyelte,
S viruló szépségét learatta - rögtön.

Virágát betakarította a gonosz,
Könnyezve néztem, ahogy elviszi tova,
Nem törődve azzal, mily kínokat okoz,
Hisz nem látom szerelemem – így már soha.

2006. augusztus 2.