A szerelem soha nem halhat meg!
Csak néha elfárad, kicsit pihen,
Ha nem hiszed, s eltemeted végleg,
Többé hozzád nem siet – hisz minek?

Életed mosolytalan lesz, sivár,
Szíved kihűl, hideg - nem forr, nem ég,
Holnap téged otthon senki nem vár,
Lelked, léted sír, s naponta elég.

Eltűnik a sok szépség, a varázs,
Napodra bánatot hint a ború,
Nem fűt akkor majd az izzó parázs,
S életed így múlik el – szomorún.

Ám szíved kertjében a hit ott ül,
És titokban arra vár - már oly rég,
Hogy higgyél a szerelemben szentül,
S akkor feletted, kiderül az ég.

2006. augusztus 16.

Ez a versem, Zolifia a „Szerelem halála” c. műve hatására született meg.