Egy új világért kesereg a gondolat,
Emberek kavarognak, nő a vad harag,
Az ég is zokog, mert az élet mostoha,
S az éhező gyomor mögött már dac dagad.

Akarom tudni és akarom érteni,
Miért jó, ha a keserűség kínokat sző,
Nem akarom hosszú életen át, félni,
Mi lesz, ha a nép haragja lázadva jő.

Mert dühe, ha lázad, akkor mindent ledönt,
Nem törődve azzal, hogy mibe csap majd át,
Ha rossz az irány, a tévút mindent megöl,
S jaj neked ország! - ha elfogy a tűréshatár.

Levegő mélyén sírva ül a táborunk,
A nép forr, s tengődő életéért kiált,
Annyi, de annyi a teher, mi ráborul,
Nem látja - érzi – mily kegyelten a világ.

2006. szeptember 12.