Mindig adtam, de csak nagyon ritkán kaptam,
Bánatom a pokol, örömöm a nap volt,
Nyughatatlan életem röpült - én hagytam,
S hogy nem szaladtam utána, nagy hiba volt.

Az élet megtépte párszor már a lelkem,
Ajkam sokszor kiáltott a reménység után,
De a kitűzött cél után hűen mentem,
Az égen nem kísért csak egy csillag csupán.

Ő segített magányos és bús éjeken,
S felemelt, ha vállamon nehéz volt a súly,
Nem hagyott el, nem voltam soha védtelen,
Pedig oly sokszor szívta véremet a múlt.

Tán nem késő a bút darabokra tépnem,
A tűnő múlt is így, feledésbe merül,
Hisz több száz csillag ragyog ott fent az égen,
S a legszürkébb felhő is - egyszer kiderül.

2006. október 23.