Röpke szellő fut a házak elején,

Kémény ölén néha fáradtan pihen,

Viharfelhők gyűlnek az ég tetején,

Fekete szemekkel néznek messzire.

Magányos lét kiált, tengerként lüktet,

Morajlását távol repíti a szél,

Sír bánatában, hisz oly egyedül lett,

És e hazug világban veszettül fél.

Az élet rohanva éveket morzsolt,

Soha nem volt képek lassan peregnek,

A villanó remény szíveket horzsol,

S a hiteknek új, szebb utat keresnek.

Soha nem volt szerelem búcsúzva int,

Soha nem volt fénye álomba ringat,

Hozzá szívem dobbanása ritmust üt,

S míg álmodom – odakint lassan pirkad.

2006. december 3.